Jelenlegi hely

Edzésvezetők

Pál Szilárd 4. Dan AFH

A múlt: Egy kis történelem, a kezdetek

1993 októberében ismerkedett meg az aikidoval. Már korábban is tervezte, hogy valamilyen harcművészettel közelebről is megismerkedik, de az egyetemi évei kezdetéig ezt nem sikerült megvalósítania. A karate volt az, ami érdekelte, de az egyetemen csak Kyokushin karate volt, ami nem igazán illett a személyiségéhez. A másik harcművészet , ami az egyetemen működött, az aikido volt. 1993. októberében le is ment, egy edzésre, hogy tájékozódjon egy kicsit, hogy mi is ez az aikido, mert addig fogalma sem volt róla, hogy mi fán terem egyáltalán. Azt az ominózus edzést Vass Zoltán egyik jelenlegi mestere tartotta. Attól a naptól kezdve, a nyári szüneteket leszámítva, nem telt el hosszabb idő, hogy ne foglalkozott volna az aikidoval. Azóta is mindig jó érzéssel tölti el, ha gyakorolhatja ezt a nagyszerű harcművészetet. 1999 őszéen az Aikido Alapítvány támogatásával megalapította az első, szövettségi háttérrel rendelkező, Veszprémi Aikido Klubot, amelyet, mint az első  mesteri fokozattal rendelkező veszprémi aikidos, azóta is vezet.   Az évszámokból látható, hogy 6 év aikido tanulás után kezdett csak oktatni. Általában ennyi idő minimálisan szükséges az első mesterfokú vizsgához. Ezek alapján szerénység nélkül állíthatja, hogy biztos alapokkal rendelkezik ahhoz, hogy az aikido szépségeit megmutathassa a tanítványoknak és az érdeklődőknek.

2010 nyarán az Aikido Alapítvány 11-dik veszprémi nyári edzőtáborában, Elsner László 6.DAN - aikikai mester által tartott danvizsgán megszerezte a 2. dan fokozatot.

A danvizsgáról készült videó:

2013 nyarán az Aikido Alapítvány 14-dik nyári edzőtáborában, Elsner László 6.DAN - aikikai mester által tartott danvizsgán megszerezte a 3. dan fokozatot.

A danvizsgáról készült videó:

2016 nyarán az Aikido Alapítvány 17-dik nyári edzőtáborában, Elsner László 6.DAN - aikikai mester által tartott danvizsgán megszerezte a 4. dan fokozatot.

 

Arspoetica:
Mint a szűz jegy szülötte mindig is jó elemző és logikai képességekkel rendelkeztem és ez az aikido oktatása és gyakorlása terén is megmutatkozik. Mindig próbálom a tanítványaim számára a legérthetőbb módon átadni az aikido technikák és általa az aikido lényegét. Az akido technikák működésének mikéntjét. Nem eszközöm a ködösítés és a félrevezető, magyarázat. Nem szoktam mindenféle varázslatos, európai ember számára szinte megfoghatatlan, magyarázatokat előhúzni, hogy ezzel leplezzem a technikai tudásom hiányosságait. Ha valamit nem tudok megmagyarázni, akkor azt beismerem, de törekszem arra, hogy megfelelő és elfogadható magyarázatot találjak.

Egy kis elmélkedés:
Elméletem szerint mindenki tökéletesé szeretne válni. Ha ezt a tökéletességet egy gömbbel szimbolizálnánk, akkor a gyakorlást egy kockából alakítsunk ki egy gömböt folyamathoz, hasonlítanám. Ahogy gyakorlunk, úgy nyesegetjük le először a kocka sarkait, aztán ahogy haladunk az úton úgy nyesegetjük tovább a sokszögünk kisebb sarkait. Minél többet gyakoroltunk annál kisebb sarkokat kell levágni, de annál több idő kell ahhoz, hogy ezeket a sarkokat észrevegyük és lenyessük. Ezeket a sarkokat pedig az egyes mesterek tanításai és iránymutatásai alapján tudjuk megtalálni és levágni. Így egy mestert akár nagyítóként is lehetne tekinteni. Minél nagyobb a tudása, annál nagyobb a nagyítás mértéke. A sarkokat pedig egy idő után már csak nagyítóval lehet megtalálni. Az Aikido Alapítvány pedig egy egész nagyítósorozatot tud felmutatni, ezért igazán nagy örömömre szolgál, hogy a néhai Fujita Masatake 8. danos shihan (Aikido Alaítvány egykori nemzetközi technikai vezetője) és Elsner László 6. danos sensei (Aikido Alapítvány technikai vezetője) iránymutatásait adhatom tovább tanítványaimnak.

Elérhetőségei:
Tel.: 30/227-07-15
E-mail: veszprembudo(kukac)gmail.com